Ejtőernyős szőke

- Miért nincsenek szőke nő ejtőernyősök?
- ???
- Egy volt, de az is a Föld mellé ugrott.


Bombák

Stirlitz a dolgozószobájában üldögél, miközben Berlint bombázzák, és a bombák elég közel potyognak.
- Mégiscsak le kéne menni az óvóhelyre - gondolta Stirlitz.
- Most már késő! - gondolta a bomba.



Rózsa

Két barátnő beszélget.
- Képzeld! - mondja az első unottan - kaptam a férjemtől egy csokor gyönyörű rózsát. Most megint tehetem szét neki a lábamat.
Mire a második csodálkozva:
- Miert? Nincs vázátok?



Leszállás

Egy oktató pilóta azt az utasítást kapta, hogy repüljön a gépével egy kezdő pilóta után, és segítsen neki kényszerleszállást végrehajtani egy, a bázishoz közeli területen. Mikor a megjelölt hely fölé ért az oktató, látja, hogy a fiatal pilóta már letette gépét egy olyan pici tisztásra, ami még a gyakorlott vezetőknek is nehézséget jelentene. Minden igyekezetét összeszedve, nagy nehezen ő is leszállt gépével a tisztásra. Leizzadva mászott ki a gépből és odament a kezdő pilótához:
- Mondja, hogy tudott leszállni erre a pici szabad területre?
- Látja ott a fák mögött azt a nagy rétet? Ott landoltam, aztán megkértem egy traktorost, vontasson ide, hogy magának is maradjon elég hely.



Iszogatunk és végünk





Rendőrautó





Politika

A kisfiú kérdezi az apját mi az a politika!?
Az apja leülteti és példákkal elmagyarázza:
- Figyelj fiam, én hozom haza a pénzt, tehát én vagyok a KAPITALIZMUS. Anyád ügyel a pénzre, tehát o a KORMÁNY.
Nagyapád ügyel arra, hogy minden rendben legyen, tehát o a SZAKSZERVEZET.
A babysitterünk a DOLGOZÓOSZTÁLY és mi mindannyian azért dolgozunk, hogy Te, a NÉP jól érezd magad és mindened
meglegyen. A párhónapos öcséd pedig a közös JÖVONK. A kisfiú elraktározza a hallottakat és elmegy aludni. Éjjel arra ébred, hogy az öccse “telerakta a pelenkáját” és sír. Felkel és szólni akar az anyjának, de az olyan mélyen alszik, hogy nem bírja felkelteni. Bemegy szólni a babysitternek, de a szobában látja hogy az apja éppen hentereg vele az ágyban, miközben a nagyapja kukucskál be az ablakon. Senki nem veszi észre hogy o is ott van, így visszamegy aludni.
Másnap kérdezi az apja, hogy el tudja-e mondani a saját szavaival, hogy mi is az a politika? A kisfiúnak eszébe jutnak az éjszaka látottak, s így szól:
- A politika az, amikor a kapitalizmus kihasználja a dolgozóosztályt, amit a szakszervezet csak tétlenül bámul. A kormány alszik, a néppel senki sem törodik és a jövo is szarban van.



Esni fog a hó

Pistike kérdezi a tanárnőtől:
- Tanárnő, hogyan esik a hó visszafelé?
- Sehogy, miért kérdezel ilyen hülyeségeket?
- Mert anya azt mondta, hogy vigyek magammal kabátot, mert lehet, hogy visszafelé esni fog a hó!



Szökés

Az egyik börtönőr a másikhoz:
- Képzelje, a 152-ből megszökött az éjjel valaki.
- Na hála istennek, már három napja nem tudok aludni a fűrészelése miatt!



Vibrátor

Öreg hölgy bemegy a szex-shopba.
- TTT-tt-tte-sss-ék-k mm-mondani, ááá-áárulna-nak ittt v-vibrá-ttt-ort?
- Igen, természetesen.
- OO-Olyan nn-nagy ff-feketét i-is?
- Igen asszonyom.
- É-és o-olyat, a-amiben t-ttartós-e-e-elem van?
- Igen olyat is.
- Hh-hogyan k-kkell kik-kikapcsolni?



Angyal

- Anyu, tud a szobalányunk repülni?
- Dehogy. Honnan veszed?
- Mert tegnap, mikor elmentél itthonról, apu azt mondta neki, hogy ő egy angyal.
- Igen? Na, akkor mégis repülni fog!



Cartmanland




Emlék

Kovács úr és neje egy kertes házban lévő ismerőshöz hivatalos ebédre. Az ízletes falatok elfogyasztása után a házigazda büszkén vezeti körbe vendégeit a gondozott kerten. Az egyik fánál megjegyzi:
- Ezt a fát annak emlékére ültettem, hogy összevesztem az anyósommal.
- Nem rossz ötlet, - fordul feleségéhez Kovács - milyen szép erdőnk lehetne már!



Rokonság

Börtönbüntetésre ítélik a roma legényt. Pár hónap múlva kérdi a börtönőr:
- Te, Gazsi! Hogy van az, hogy mindenkihez bejárnak a rokonai, hozzád meg senki sem jön? Nincsenek rokonaid?
- De, vannak. Csak mindenki idebent van.



Bicikli

Cigány biciklizni tanítja a kölykét tandemen. Apuka ül hátra, közben magyarázza a fortélyokat.
- Fiám! Itten mégfogod a kormányt, égyénsúlyozó′, közben még tékéréd a pédáltot is, ni! Így! Jó, nágyon jó, most hajcsá’ jobban. Gyorsabban! gyorsabban!
Hirtelen egy szakadékhoz érnek:
- Kontrázz, fiam, kontrázz!
- Ica-ica-hopp-hopp…



Nyomassad a boroskólát!





A nap szépe





A nap képe




Zsebtolvaj & Biztonsági őr

Zsebtolvaj
A tanító néni a gyerekeknek arról beszél, hogy mi a jó cselekedet és mi a rossz:
- Például, ha én benyúlok, egy férfi zsebébe és kiveszem a pénztárcáját, akkor mi vagyok én?
Az egyik gyerek rávágja:
- A felesége!
Biztonsági őr
Turista megy a múzeumba. Lát egy nagyon öreg dinoszaurusz csontvázat, odamegy a biztonsági őrhöz és megkérdezi:
- Uram, mennyi idős ez a csontváz?
- 70.000.000 éves és két hetes.
- És két hetes? Ezt meg honnan tudja ilyen pontosan?
- 70 millió éves volt mikor munkába álltam, 2 héttel ezelött…



Vanish paródia





Olvasva: 71477

Nemtom mit íjak ide de nem is számít

Nyugtalan alvás



Az iskolaorvos kérdezi:
- Hány órát alszol, Móricka?
- Ötöt, hatot.
- Az bizony kevés. És legalább nyugodtan alszol?
- Sajnos, nem! Minden kicsengetés előtt felébredek!


Videokártyám: